Fotó: nyílt forrásból

A pszichológusok megjegyzik, hogy a gyerekek már jóval azelőtt érzékelik az intonációt és az érzelmi jeleket, mielőtt elkezdenék megérteni a szavakat.

A gyermek nevének kiválasztása az egyik legintimebb és legszimbolikusabb pillanat a család életében. Ez lehet tisztelgés, a hála jele vagy egy új családi történet kezdete. De mi a helyzet akkor, amikor ez a választás rejtett konfliktusok és a szeretteink által gyakorolt érzelmi nyomás forrásává válik. Pontosan ezzel a helyzettel foglalkozott nemrégiben a The Washington Post című lap tanácsadási rovatában, rávilágítva egy olyan problémára, amelyet valójában sok család ismer: a „viccnek”, „emlékeknek” vagy „személyes ellenségeskedésnek” álcázott passzív agresszióra.

Az unokák nevének nemtetszése első pillantásra ártalmatlan szubjektív reakciónak tűnhet, de a rendszeres negatív asszociációk, a múltból ismételt történetek és a gúnyos hangnem már nem az ízlésről szól. Olyan viselkedésről van szó, amelynek célja és következményei vannak.

A pszichológusok megjegyzik, hogy a gyerekek már jóval azelőtt érzékelik az intonációt és az érzelmi jeleket, hogy megértenék a szavakat. Még ha a gyermek még nem is fogja fel az elhangzottak jelentését, a leértékelés hangulata testi és érzelmi szinten rögzül.

A rejtett agresszió mint a kontroll egyik formája

Az ilyen családi konfliktusokban gyakran nem egy gyermekről vagy akár egy névről van szó. Hanem a hatalomról és a határokról. Amikor egy idősebb rokon megengedi magának, hogy megvetést tanúsítson a szülők választása iránt, különösen szelektíven, csak az egyik fél jelenlétében – ez a passzív agresszió egy formája lehet.

• Ha a viselkedés attól függően változik, hogy ki van jelen, az tudatos;
• ha a megjegyzések csak közvetlen beszélgetés után hagyják abba, a figyelmen kívül hagyás nem működik;
• ha az egyik szülő kényelmetlenül érzi magát, de a másik felajánlja, hogy „elviseli”, a probléma súlyosbodik.

Miért nem a „csak figyelmen kívül hagyás” a válasz?

A figyelmen kívül hagyás gondolata gyakran béketeremtőnek tűnik, de valójában a felelősséget arra hárítja, akit megsértettek. A ki nem mondott sérelmek felhalmozódnak a családban, és a passzív agresszió inkább fokozódik, mintsem eltűnne.

Ráadásul, ha az egyik partner bagatellizálja a problémát, azt a támogatás hiányaként érzékelhetik. A gyermekekkel kapcsolatos kérdésekben pedig a szülői egység kritikus jelentőségű.

Egészséges határ

Az unokák iránti szeretet nem vonja el a felelősséget a saját szavainkért és hanglejtésünkért. A rokonság nem ad engedékenységet a leértékeléshez vagy a gúnyolódáshoz, még ha burkoltan is. Az ilyen helyzetekben az embernek kell:

1. egyértelműen elhatárolni az elfogadhatatlan viselkedést, ahelyett, hogy az indítékokról vitatkoznánk;
2. inkább a következményekről beszéljen, mint a fenyegetésekről;
3. egységes szülői csapatként viselkedjenek;
4. ne feledjék, hogy a gyermek érzelmi terének védelme nem ultimátum, hanem felelősség.

A családi szabályok megváltoztatása nem jelenti a kapcsolatok tönkretételét. Gyakran ez az egyetlen módja annak, hogy egészségessé tegyük őket. A passzív agresszió eltűrésének elutasítása nem konfliktus, hanem érettség. A gyermek neve csak ürügy. Az igazi kérdés mindig mélyebb, hogy a szülőknek joguk van-e ahhoz, hogy tiszteletben tartsák a döntéseiket. Egy egészséges családban a válasz mindig igen.